KOMÁROM, DUNÁNTÚL
Komárom, a XVI. századtól, mint az egyik legrégebbi múlttal rendelkező asztaloscéh központ óhatatlanul hatással volt a környező települések asztalosaira is. 1775 – ben például 29 asztalosmestert tartottak számon.
A komáromi ládákat négy korszakra osztjuk.
Az első periódusba tartozik azok az évszám nélküli darabok, melyek a XVII – XVIII. században készültek. Ezeknek a közös jellemvonásai csak nyomokban ismerhetők fel, úgymint a szőlő, a magvas gyümölcs a gránátalma a tulipán és a fészkes virág. Valószínűsíthető, hogy ezeket a ládákat az egyházaknak dolgozó, u.n tischlerek festették. A második periódusba tartoznak azok, már évszámmal ellátott ládák, melyek a 18. században készültek és közös jellemzőjük a léckeretes homlokzat. A harmadik periódusba tartoznak a datált, faragott felületű ládák, melyek vésett festett, vagy vésett natúr színen jelentek meg. A negyedik korszak a XIX. század végén XX. század elején készített ládákat foglalja magában. Jellegzetessége, hogy szinte mindig fiókkal vagy álfiókkal, karcolt, festett virágkoszorúkkal, zsinórfaragású hal – sorokkal és többnyire esztergált féloszlopokkal látták el őket.
A négy felsorolt korszakból bizonyítottan komárominak csak a 3. és 4. korszakban készült ládákat tekinthetjük. Az 1. korszak eredete nem igazolható. A 2. korszakról viszont elmondható, hogy elsősorban a Duna menti tájakon, a Kisalföldtől a Dél – Alföldig terjedtek el, hatást gyakorolva a szomszédos területek divatjára.
A komáromi stílus kihatott a ládák formájára, a festett motívumok szerkezetére, elhelyezkedésére. Míg a komáromi asztalos céh ellátta kelengyeládákkal a Dunántúl egyes területeit, valamint a Duna menti településeket is, addig a falvakban tevékenykedő asztalosok elsősorban otthon adták el portékáikat. Azonban a környék vásárait számon tartották, ahová szekérrel szállították el a festett bútorokat.
- Csilléry Klára kutatásai szerint a komáromi mesterek második és harmadik korszakának bútorstílusa szolgált alapul a többek között a bajai, faddi, hódmezővásárhelyi és a kalocsai központok számára. A táji változatok legjelentősebb központjai voltak:
KISALFÖLD, FERTŐ-TÓ VIDÉKE-SÜTTÖRBEN KÉSZÜLT LÁDÁK
Az 1800 – s évek közepére kialakult bútorkultúra sokrétű és változatos volt. Eltérő megjelenésű a magyar, a kisebbségi német és horvát lakásbelsők világa, melyekben nemcsak az etnikai sajátságok, hanem a polgárosodás mértéke is döntő szerepű. Bünker János Rajnárd szerint „a németek szelíd színeket, a kéket és a fa barnát, a horvátok a színek tarka keverékét, a hirtelenvöröst, a sárgát a kéket és a zöldet, a magyarok pedig a mértéktartó színeket, a fekete alapon mosolygó rózsát és tulipánt” kedvelték otthonaikban. A süttöri bútor alapszíne a barnával sűrűn erezett okkersárga vagy drapp, az ornamentika uralkodó eleme a fehér margaréta, melyet változatos méretben alkalmaztak.
Fontos megjegyezni, hogy a Dunántúl erdős vidékein, a Balaton-felvidéken, Göcsejben, és az Őrségben az asztalosok túlnyomórészt keményfat használtak bútorkészítésre. A Bakonyban divatos volt a faragás, intarzia díszítés. Ennek ellenére találunk kivételeket, mint az alábbi kisközpont is:
BAKONYALJA -SZENTGÁLON KÉSZÜLT LÁDÁK
A szentgáli korai festett ládára jellemző a faragott lantkeretben megjelenő háromszög alakú virágcsokor. Sajátossága, hogy a kék alapon fehérre festett faragok keretekben megjelennek a fehér színű csillagvirágok. A későbbi ládák díszítése kísérteties hasonlóságot mutat a szeremlei madaras ornamentikájú ládákhoz.
DUNAKANYAR _PILISSZÁNTÓN KÉSZÜLT LÁDÁK
A római katolikus szlovák lakosú hegyi településen egy jellegzetes, de késői bútorfestésről beszélhetünk, melyet a Bogár család asztalos dinasztria készített. A pilisszántói bútorfestésnek három korszakát ismerjük, az első korszakhoz soroljuk az okkerságra alapon barna márványozás a jellegzetes. A második korszakba tartoznak a kobaltkék alapon, a harmadik korszakhoz a fekete alapon megfestett, felvirágozott bútorok.
HARTÁN KÉSZÜLT LÁDÁK
A hartai német bútorfestéssel kapcsolatban sokszor merül fel a kérdés, hogy a német hazából hozott díszítőművészetről, vagy már Magyarországon kialakított hagyományról van e – e szó. A valószínűbbnek az utóbbi állítás látszik, kiegészítve azzal, hogy a bútorfestés a Dunán lehajózó szakemberek tudásából állt össze. A bútorokat helyi, német származású mesterek készítették. Jellegzetessége a rendkívül sűrű díszítettsége, mely a reformkorban teljesedett ki. Felismerhetőek a sajátos vonalpalmetták, hartai szekfű, a kétszirmú tulipán, a csíkos almarózsa, a „nyolcasvirág”, a felezett gránátalma és a gyöngyvirág. Izgalmasan mutatja be a motívumok evolúcióját az a falitéka betétlap, melyet 1817 – ben díszítettek egyetlen tulipánnal és lombdiszítménnyel, majd 1884 – ben átfestették gazdagon betöltve a már említett motívumokkal.
Sárköz vidéke:
A Duna két oldalán, Hartától délre a XIX. században jó néhány festőasztalos központ működött. Vallási és néprajzi sajátságok miatt alapvetően három területről beszélünk:
- Tolna megyei református falvak, Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, valamint Szekszárd Báta és Mohács református lakossága
- baranyai református települések, a Tolna megyei Váralja és a Duna bal partján élő református községek Szeremle és Érsekcsanád
- Kalocsa környékén az érseki város és a környező tanyavilág (pota) római katolikus lakossága
Fontos megjegyezni, hogy a tolnai és a baranyai sárközi települések rokoni viszonyaik révén is kapcsolatban álltak egymással, míg a kalocsai Sárközben élők vallási és etnikai (németek, szlovákok és déli szlávok) szempontból is igen sokszínűek voltak.
Tonai – Sárköz: FADDON KÉSZÜLT LÁDÁK
Ez a Tolna megyei település nem tartozik szorosan a Sárközhöz, de festett bútor kultúrája révén kapcsolatban állt vele. A festett bútorok többsége az 1800 – s évek második felében készült. Jellegzetessége a sötétkék alapon elhelyezett piros tulipánok sokasága, szigorú rendben elhelyezve. A tárgyak alapszíne itt is világosodáson megy keresztül a kék mellett megjelenik a sötétzöld, majd később a fehér.
Baranyai – Sárköz: VÁRALJÁN KÉSZÜLT LÁDÁK
Az asztalosmesterek többnyire a németek közül kerültek ki, mindez a feliratok helyesírásában (W gyakori használata) tükröződik is. A helytelen elválasztás azonban nem csupán a szótagolás szabályainak ismeretlenség múlt, hanem a fő szempont a térkitöltés volt; tehát a betűt kompozíciós elemként kell értékelnünk. Az 1800 – s évek második felétől a bútorokat helyi asztalosok, Much János és családja készítették. Jellegzetessége a sötétkép alapon, négyszögletű fehér betétben elhelyezett virágkosár, melyben piros és kék színnel jelennek meg a virágok (tulipánok, rózsák, szekfűk, és bimbók).
Kalocsai – Sárköz: SZEREMLÉN KÉSZÜLT LÁDÁK
Az itt gyűjtött ládák a bútorfestés korai korszakához tartoznak. Jellegzetességük, hogy az előlapon két mély vésetű, boltíves vállas fülke található, melyekben egy – egy csokor jelenik megy hatalmas gránátalmákkal. Megjegyzendő, hogy ez a típusú díszítmény leginkább a Dél – Alföldön vált népszerűvé. A csokrokban később a gránátalmák kisebbek lettek, és gyakran koszorúban rendezve találjuk meg őket. A színdominancia itt is a kék és a piros. A szeremlei festett ládák egy jellegzetes csoportját képezik a faragott lantkeretben megjelenő madarak, akiket hármas csokorban megjelenő gránátalmák vesznek körül.
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
EZT IS OLVASD EL: A DUNAI STÍLUSKÖR I.