A FELFÖLDI LÁDÁK
Felföldön a XVIII. század az asztaloscéhek létrejöttének időszaka, mely a XIX. században is folytatódott. Kezdetben a Szepességből szállítottak délre bútorokat a lőcsei és késmárki központokból. Jelentős központok voltak a Kassa-környéki Mecenzéf és Rozsnyó.
A XVIII – XIX. században megerősödtek Eger, Gyöngyös, Rimaszombat, Miskolc, Sátoraljaújhely asztaloscéhei is.
Gömörben készült ládák:
A gömöri festőasztalosok tevékenysége egész Északkelet-Magyarországra kiterjedt, még azt követően is, hogy a XVIII. század közepétől egyre jobban megerősödött miskolci asztalosközpont is meghatározóvá vált a területen.
A készítés egyik központi területe Rimaszombat és környéke a másik Rozsnyó és környéke volt még a XIX. században is annak ellenére, hogy a két régebbi alapítású asztalos céget magáénak tudó város mellett a XIX. század elejétől már Csetneken, Dobsinán, Jolsván és Tiszolcon is az asztalosok céhszervezetekben dolgoztak. A festett bútor nemcsak az említett a településeken készült. Voltak olyan falvak is, ahol egy-egy dinasztia működése sajátos iskolát és ezzel együtt stílust is teremtett. Ilyen volt például Redova, ahol a Láng család nevét kell megemlítenünk. Közülük is kiemelhető Láng Mihály tevékenysége, aki Kovács András segítőtársával az egész település számára készített ládákat. A múzeumi gyűjteményekben található darabok alapján jól kirajzolódik a gömöri festett bútorok karaktere. A leggyakoribb alapszínek a XIX. század első felében a sötétzöld, sötétkék és a barna voltak.
A Rozsnyó környékén gyűjtött ládákra jellemző a sötétkék alapszín, leggazdagabban a láda elejét díszítik, melynek általában a hármas tagolása figyelhető meg. A középső mező hordozza a hangsúlyozandó főmotívumot, ennek két oldalán elhelyezett díszítmények pedig egymás tükörképei. A három mezőt gyakran be is keretezik. Az említett alapszínek mellett a gömöri bútoroknál – így Rozsnyó környékén is – többször találkozhattunk a festés fekete, teljesen sötét alapozásával. A virágok és a növényi ornamentika színei a piros, a fehér, a zöld.
Rimaszombat nagy múltú asztaloscentrum festett bútorai a díszítés módja szerint korszakolhatok. Az első korszak az eddig bemutatott gömöri festett bútorokkal mutat hasonlóságot, jól kirajzolódik a gömöri festett bútorok karaktere. A rimaszombati első korszakban jelenik meg díszítésként a márványozás is. A második korszakra jellemző a harsányabb alapszínek megjelenése, úgymint a középkékkel vagy feketével márványozott halványvörös.
Miskolcon készült ládák:
Az asztalosközpontban készült ládákat két különböző stíluskorszakba soroljuk, melyek közül az első stílusjegyeit a templomokban található festett asztalosmunkák: a mennyezetdeszkák és a bútorzat alapján rajzolták meg. Az alapszín olajzöld, fekete, kék volt. A növényi, illetve virágornamentika nagyvonalú, főleg sárga, piros, fehér színeket használt. Az 1840-es évektől kibontakozó, második stíluskorszak jellegzetessége az új alapfestés. A korábbi alapszínt a vörös, illetve vörösesbarna váltotta fel, melynek fodros, habos erezése fekete lett. Ez a fajta alapozás a barokk márványozás és közvetlenül a XVIII. századi rimaszombati bútorfestés hatását tükrözte. Az alap díszítésére használt színek is hasonlóságot mutatnak a gömöri központéval.
Mezőkövesden készült ládák:
Mezőkövesdi bútorról azonban csak a XIX. század közepétől beszélhetünk. A mezőkövesdiek számára a miskolci asztalosok az 1860-70-es évektől kezdik el a dúsan virágozott élénk színekben pompázó ládák, ágyvégek készítését. A matyó bútor legjellemzőbb darabjai a nagyobb méretű, általában két álfiókkal ellátott festett ládák. Az álfiókok, illetve a két oldalt álló esztergált, fekete féloszlopok keretezik, kiemelik a középső mezőt, melyre a festett főmotívum került. Középen egy kisebb virágfüzér, két oldalán pedig szimmetrikusan, körben festett virágcsokor. A kompozícióból eltűntek a szárak, levelek csak a színpompás virágzatok, szirmok látszanak, kontúrozatlanul foltszerűen. További jellegzetességgé vált az 1870-es évektől a középső virágfüzér és a csokrok közé ékelt két aranysárga búzakalász csokor. A mezőkövesdi festett ládákkal az egri piacon is kereskedtek, így nemcsak a környék településeinek lakás- kultúrájára, hanem az egri asztalosok tevékenységére, stílusára is hatással volt.
Hevesi mezővárosokban, Egerben és Gyöngyösön készült ládák:
Az egri és gyöngyösi virágozó asztalosokat a matyókéhoz képest visszafogottabb díszítésmód jellemezte a festett bútor divatja során. Az általuk készített darabok a mezőkövesditől jól elkülöníthetők, hiszen a rimaszombati bútor a területen már ezt megelőzően is jelen volt. A vörös, feketével csíkozott alapszín hangsúlyosabb, önállóbb eleme maradt mindvégig a díszítésnek. Ennek főleg az volt az oka, hogy a virágozás kisebb felületet foglalt el, töltött meg, mint a mezőkövesdi bútornál. Sőt több olyan tékával és asztallal rendelkeznek a gyűjtemények, melyen nincs vagy nagyon kicsi a színes virágozás. Ezekben az esetekben az alap fekete csíkozása fokozottabb díszítő szerephez jutott, füzérekben, ívekben festve.
A Felvidéken található kisebb központokat itt most csak felsoroljuk, evvel érzékeltetve, lokális hatásukat:
- Balassagyarmat, Pásztó, Szécsény – A festett bútorok közül sok láda érkezett a területen kívülről, elsősorban Komáromból Nógrádba és Heves megye nyugati részére. A keletebbre lévő központokból terjedő vörös alapozású, feketével csíkozott ládákat Nógrád megyében Pásztón készítették.
- Heves – a miskolc-mezőkövesdi stílus hatása érződik a Mezei asztalos dinasztia által több generáción keresztül készített festett bútorokon.
- Tiszafüreden is elterjed a XIX. század utolsó harmadában a feketével márványozott vörös alap, a virágozás díszítményei alapvető eltéréseket mutatnak az északabbra lévő központokétól. A bútorok virágozását a körmezős gránátalma, szegfű vagy tulipán motívumok jellemzik a régebbi 1830-as évek végétől jellemző alapszín a fekete, lócáknál a sötétbarna volt.
Felföldön a kelengyét több ládában tárolták és adták – tartalmával együtt – a menyasszony hozományaként. A paraszti szemléletmód nem tette lehetővé, hogy még használható tárgyakat, eszközöket kidobjanak. A különböző stílusú bútorokat gyakran egymás mellett használták. Veres Gábor szerint, a magyar nyelvterületet tekintve a legtovább a palócok tartották meg kelengyebútorként az ácsolt ládát, a „szekrényt”, a festett asztalos láda mellett, melynek oka a lakodalmi szokásrendben betöltött szerepével is összefügghetett.
“A nagy belső tere miatt kiválóan alkalmas volt a jelentős mennyiségű étel ajándék egyben tartására, melyet a menyasszony ágyával együtt – legtöbbször az esküvő előtti napon – szállítottak át a vőlegény házához, de a kulcsa a menyasszonynál maradt. Az új asszony ebből kínálta a lakodalom másnapján a vőlegényes háznál összegyűlteket.”
A kelengyeláda megvásárlása jelentős kiadás volt, így nem véletlen, hogy északon az olcsóbb, kisebb méretű ládákkal találkozhattunk.. Ezek között a szegényebb rétegeknél csak egyetlen kisebb, asztalos készítette láda volt az ácsolt “szekrények” mellett, míg a jobb anyagi helyzetűeknél megváltozott ezek aránya az asztalosbútor javára.
“Gyalult fenyőfadeszkákból készültek az asztalos készítette ládák, melyeket a sarkokon faszögekkel vagy fecskefarok fogazással illesztettek össze. A teljesen sima, összefüggő felületek – az oldalak és a láda teteje – kínálták a lehetőséget a festésre, mely a bútordarabot általánosan jellemezte. A ládák festéséhez főként enyves temperát használtak, amit olajkencével vagy viaszos gyantával húztak át.”
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
OLVASD EL EZT IS: A TOROCKÓI LÁDA