A TOROCKÓI LÁDA
A torockói bútorfestő központ ellátta az egész Aranyosszéket ládákkal. A csaknem terméketlen völgybe települt falu jelentős vasbányászattal és a német telepesek révén virágzó vaskohászattal rendelkezett, korán a mezővárosi fejlődés útjára lépett.
Noha kezdetben a kalotaszegi bútoréval sokban rokon díszítésű, középkék alapszínű példányokat használtak itt, a szakma a torockói bútor megnevezés alatt a zöld, ritkábban barna vagy kék alapon, jellegzetes modorban, sötétzöld kusza levélszövevénnyel, fehér cifrázással és piros, narancssárga, kék virágokkal festett bútort érti. Ennek emlékei a XVIII. sz. végétől ismertek. Az általában kelengyeajándéknak készülő bútorokat gazdag virágozással látták el, a tulajdonos nevét és a készítés évszámát is a díszítőelemekhez hasonló igényességgel írták fel.
A korai torockói bútort, amint azt Jankó János megállapította, Segesvárról, illetve Medgyesről hozták, mely városok az akkor még kizárólag vasiparra specializálódott Torockó fő vásárterületei voltak. A helyben kialakult díszítő stílus a segesvári, kőhalomszéki szász központ sajátosságaival mutat hasonlóságot. A XIX. század elejéről fennmaradt emlékek már néhány tehetséges bútorfestő keze munkájáról tanúskodnak.
A helyi bútorfestés virágkorát a XIX. század végére érte el, amikor a megnövekedett igények miatt már több bútorfestő is tevékenykedett a faluban. Ekkor a színek élénkülésének és a motívumok tobzódásának, a virágozás zsúfoltságának lehetünk tanúi, mely a legtöbb múzeum gyűjteményében látható tárgyakra is jellemző. A barokkosan cifra virágozás mellett jellegzetes a reneszánszból örökölt olasz koszorú belefoglalt csokorral, vagy felirattal.
„Bepillanthatunk Kelemen Jánoshoz is, az asztaloshoz, hogy szemügyre vegyük mint virágozza ki meleg, enyves festékével és mint gyontározza aztán a falravalókat, ládákat, padokat.”
„ a torockói bútor majdnem kizárólag mind fenyőfából készül, behúzzák rendesen valami zöldes alapszínnel, aztán az asztalos ráfesti a különféle cifrákat, virágot, koszorúkat, sallangokat. A festéket egyszerűen enyvben töri fel és festés közben folyton melegen tartja. A primitív tempera teszi lehetővé, hogy hogy oly könnyed, lendületes, és mégis erélyes vonalakat húzhasson vele; de egyúttal nagy tapasztalatot igényel, mert sokkal világosabban szárad fel. Azonban újból még jobban elsötétedik, sőt néha elenyészik midőn a fát befiniszeljük, ha nincs elég világosan és elég sűrűn felrakva. Végül aztán a bútort valami jóféle finisszel behúzzák s az ilyet nevezik gyontáros bútornak.”
A torockói bútorral berendezett szobabelső szerepelt az 1896-os Milleniumi Kiállításon is.
A XIX – XX. század fordulóján az itteni lakásokban is megjelentek a kor divatos, barna polgári bútorai. Mindkét bútortípus egyaránt megtalálható jelenleg is a torockói házakban.
A bútorfestés hagyományát az utóbbi négy évtizedben újra felelevenítették. Király Ferenc helyi mester kutatta fel a fennmaradt emlékeket elsőként és sajátította el a korábbi minták festését, kialakítva saját egyéni stílusjegyeit. Szervezett formában, sikeresen adja át tudását és a virágozott bútorok iránti szeretetét az érdeklődőknek.
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
OLVASD EL EZT IS: A FELFÖLDI LÁDÁK