KELENGYE – a női életút kísérője
A kelengye elkészítése, bemutatása, átadása, használata és az ezekhez fűződő szokásrend része volt a női életút jelentős eseményeinek, a női szerep változásainak.
A magyar kelengyében ott vannak az „egyén és a ház öltözetének” mindazok a darabjai, melyek kísérik, kifejezik az egyén és a család életének változásait, ünnepi fordulóit.
“A kelengyében összegyűjtött ünnepi szerepű tárgyakban mintegy benne van az egyéni és családi élet egész programja, a kisgyerek alá való párna és a ravatal elemei egyaránt – áttekinthető csaknem teljes szélességében a díszes tárgyak kifejező képessége. Ha gyászol (vagy megöregszik) a háznép, gyászos lesz a magasra felvetett díszágytól az ételhordó tarisznyáig, a kenyérruháig minden. Ha vidáman ünnepelnek, fiatalok, dús, piros díszítés cifrázza, élénkíti az öltözetet is, a szoba berendezését is.”
A kelengye előkészítése hosszú időt vett igénybe, már a lány megszületésekor elkezdődhetett ennek folyamata. A rászánt összeg nagysága a leány módosságától vagy esetleg a szülők mentalitásától függött. A kelengye a szóhasználatban némely vidéken csak a textilneműt, máshol a bútorokat is jelentette (Kalotaszeg), és van, ahol mindent (Csíkdánfalva).
“Csíkdánfalván a perefernum, perne, kelengye elnevezést az összes házasságba vitt javak megnevezésére használják. A perne elsősorban vászon neműkből állt: viselőruhák, díszpárnák, ágytartók, lepedők, abroszok, szalmazsák, kendők, törülközők, tarisznyák, zsákok, de hozzátartoztak a lakás berendezésére szolgáló ládák, bútorok, valamint állatok (szarvasmarha, sertés, juh, tyúkok) és élelmiszer (szalonna, zsír), földek.”
A különleges jogi státusszal rendelkező övezetekben, mint Erdély, a hozomány, vagy parafernum összeírása kötelező volt a katonarendi embereknél, másoknál szokássá vált. Ezek összeírása nem egy esetlegesen összeírt lista, hanem egy tudatosan megkomponált tárgyegyüttes összeírását jelentette, mely egy életstratégiát mutat. Kiadását akkor is köteles volt az apa tiszteletben tartani, ha nem akarata szerint ment férjhez a lány. Válás esetén visszakerült a nő tulajdonába.
“A legények szüleiktől általában lakást kapnak, amit a menyasszonynak illik berendezni a hozományként kapott bútorokkal és a hozzájuk tartozó kelengyével együtt. A házasság eredetileg a nő megvevését jelentette, ezért még ma is egy-egy székely faluban nem elveszik hanem „megveszik” a leányt, és így a férjhez adandó lányt „eladó” lánynak nevezik, így Csíkdánfalván a házasságra érett lányt „eladó sorba került” leányként emlegetik.”
A hozomány bemutatása a közösségnek és átadása az esküvői szokáskör rítusa volt Legtöbbször esküvő előtt egy, vagy több kelengyeládába, és a vetett ágyra halmozták fel, majd átvitték a közös otthonba.
„az esküvő előtti napon a kapu mellé állították ki”
“Régi emlék, hogy a pencelasszonyok kísérték a hozományt vivő ökrös szekeret, amelyiken szállították a vetett ágyat és a tulipános ládát. A pencelasszonyok a fiatalok összeszerzői voltak, és ilyenkor jól mulattak a sikeres házasság áldomásán.”
“A csíki hagyománytisztelő, szokásokat ápoló falvakban, így Csíkdánfalván is, melyet Imreh István találóan nevez „rendtartó székely falu”-nak, a hozomány „kiállítása” évszázadok óta berögzült, valósággal intézményesített szokásokat követ. Régebb a lány ingatlant nem kapott, később már az eljegyzéskor számba vették a lány teljes hozományát, amelyben ingatlanok is szerepeltek, ilyenkor az egyezség jeleként kezet fogtak, ezt, a kézfogással való megpecsételést, magyar szokásnak is nevezték.”
A hozomány elkülönült a vagyoni és társadalomban betöltött réteg szerint.
Gazda Enikő tanulmányából kitűnik, hogy Háromszéken a XIX. század elején
- Egy nemes lánynak szánt élet összeillő politúros bútorai társasági életre, vendéglátásra vannak szánva, nemesfém ékszerei evőeszközei, medvés bundája, köntöse, ágyneműjének sokasága, arany-ezüstszállal kivarrt, vagy csipkés lepedője státuszszimbólumot jelent. Több festett ládája van, és mennyezetes ágya is. Nem használ csergét és kötényt is alig, de van tükre.
- Egy tanító, vagy pap is ehhez hasonlókat szeretne lányának, ezért csipkés lepedője neki is van, ékszere már alig, Inkább fejtős rokolyát hord és karincát is, kalapja is lehet, meg köntöse is.
- A városi civis polgár már vásárokból szerez be lányának selyemvarrásos ágyneműt, jóféle csergét, és ellátja pálinkafőző üsttel is. Ékszerei inkább ezüstből vannak, de van neki vörös kaláris gyöngye, és tükre, ami másnak alig. Több festett, zárral ellátott ládája van, ami értéket jelent. Selyem lajbit, meg nyestes bundát hord ünnepkor. Köntösei már nem szövött, inkább kereskedőktől beszerzett anyagokból vannak.
- Egy katonarendi lánya már nem hord ékszert, bútorai közt vannak a festett ládák, ládás padok, kaszten, tálas- fogas, tükör, kendőszeg. Vetett ágyán festékes szőnyeg, cserge. Főleg szőttes rokolyában jár, de nincs köntöse, viszont használ kurtit.
- Egy jobbágy és zsellér lányának köpenye van, fejtős rokolyája, surcot és lajbit hord, van csergéje és jó esetben barackmagos abrosza.
- Fejkendők sokasága minden rendi lány hozományában jelen van, hiszen majd „bekötik a lány fejét”.
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
OLVASD EL EZT IS:
NŐ A LÁNY, GYARAPSZIK A KELENGYE
