A LÁDA MEGTELT –
a lány tapasztalatot szerzett a közös munkálkodás és együttlétek alkalmával
KALOTASZEGEN járunk
A rendszeres öltözködés, a társas munkák, családi ünnepek alkalmával gyakran elmesélésre kerülő történetek egyfajta családi legendárium alapját képezik, amely egy áldozatkész, összetartó család képét hivatott közvetíteni mind az utódok, mind a kívülállók felé. Ez utóbbiak a tárgyak pontos, aprólékos ismerőiként azonosítani tudják azok adott családhoz való tartozását. A ruhák által az is tudatosodik, hogy a rokoni kapcsolat nem csupán vérségi vagy affiniális kötelék, hanem ápolt, épített kapcsolatok rendszere. A ruhák felöltésekor elhangzó történetek meghatározóak az érzelmi kapcsolatok alakításában, ugyanakkor hozzájárulnak az egyén szocializációjához, a közösségi szabályokhoz való alkalmazkodás képességének a kialakításához.
“Amikor lány 7-8 éves, akkor kezd hozzá a kalotaszentkirályi asszony a kelengye elkészítéséhez. Ekkor legalábbis már tíz éve házas, házastársának, életének kereti kialakultak, az előző években megszőtte mindazt, ami a maga kelengyéje pótlásához szükséges volt. Mikor hozzákezd lánya kelengyéjének elkészítéséhez, tíz-tizenkét éven át ez lesz a fő munkája.
A tízévnyi szakasz első felében csak kendervásznat sző: zsákokat, tarisznyákat, majd ágyi, asztali ruhaneműt, a háztartásnak szükséges köznapi vásznakat. Az ötödik, hatodik évtől, pamuttal kevert vászonféléket sző közkívánatra. Ezután az ünnepre való színes hímű pamutvásznakat szövi meg, legutoljára marad a „legkedvesebb, legdrágább” díszlepedők szövése, s mellettük a felvevő ruhák, ruhák, ingek, pendelek és a vőlegény-stafírung elkészítése (róla csak eljegyzés után vesznek mértéket). Amikor a kislány tizenöt éves és konfirmál, a szövéssel rendesen készen kell lenni. Ez a fokozatosság egyben a szövés és varrás egyre bonyolultabb feladataiba való beletanulás menetrendje is az anya és lánya számára. Az asszonynak már a munka megkezdésekor pontos tervének kell lennie az egész kelengyéről.”
A LÁDA LEGFŐBB TARTALMA A VISELET
– a viselet életútja
Kalotaszegen a lány ruhatárának nagy részét konfirmálásra kapta meg, férjhezmenetelekor ezt esetleg kiegészítették anyjától, nagyanyjától örökölt vagy újonnan beszerzett, még fontosnak ítélt darabokkal. Az évek során anyagi lehetőségei szerint, személyes ambícióival összhangban újabb darabokkal bővíthette ruhatárát, az alapot azonban a lányként kapott ruhák jelentették.
“Egy-egy újabb – készítésű, vagy használatú – darab feltűnése mindig eseménynek számított, élénk érdeklődést váltott ki, több éven keresztül való, rendszeres hordása pedig arra is alkalmat teremtett, hogy egymás ruhadarabjait, az egymás ruhatárában bekövetkezett változásokat számon tartsák.”
Nehézséget jelenthetett több lánytestvér ruházása, a megfelelő ruhatár kiállítását lehetetlenné tevő gazdasági-történelmi körülmények. A viseletkészítés, ruhatárteremtés alapja a státuseszménynek való megfelelés vágya. A felsőbb réteghez tartozó nő gazdag ruhatára társadalmi helyzetének a reprezentánsa, a szegényebb lány gazdag ruhatára a viselet, mint státusszimbólum által elérni kívánt státusé.
“A valódi kasmírkendő státuszimbólum volt Kalotaszegen. Aki ezt örökölt, becsben tartotta.”
“A szegényebb lányoknak is igyekeztek díszes, drága ruhadarabokat készíteni, hiszen a gazdag ruhatár – „gúnyás leány” – az előnyös házasságkötés általi társadalmi emelkedés eszköze volt. A szegényebbek társadalmi emelkedést célzó, anyagi lehetőségüket meghaladó ruházkodását általában rosszallták, s ennek hangot is adtak.”
“Ezek felöltöznek cifrába, selyembe, otthon meg nincs mit egyék. Azt vegye le a tekintetes úrfi avval a masinával, amikor ilyen pántlikás bársonyban koplalunk odahaza!”
Kalotaszegen nőágon több generáción keresztül öröklődött a tárgyállomány. Itt a kelengye fogalmába beletartozott a bútor is.
“A lány megkaphatta a jó állapotban levő derékaljat, zsákot, párnahuzatot, kelengyeládát, festett bútort. Az átadás ideje tájegységenként változott. Kalotaszegen konfirmációkor megkapta…”
Örökölt ruhaféléknek komoly szerepük volt, hiszen az egész élet tartamára kiállított, az emberi életszakaszok jelzésére is alkalmas kelengye birtoklója, a hozzá már nem illő darabokat a család fiatalabb tagjainak adta tovább.
Az átadás magától értetődő, mondhatni kötelező aktusa mindig anya–lánya kapcsolathoz kötődik, a ruhadarabok, kiegészítők családon belüli más mozgása (kölcsönzés, önkéntes ajándékozás, vásárlás, öröklés révén) már sokkal inkább a családi kapcsolatok szoros vagy laza voltának, s az ebből fakadó személyes döntéseknek az eredménye. Szokás volt a viselet ajándékozás(főleg kendőfélék, keresztelő ruha) és kölcsönkérés is.
“Fiatal lányként, amikor a család ruhaféléinek kilencven százalékát ellopták, fokozottan élvezhette a családi összefogás segítő erejét, a hiányzó darabokat a nagycsalád nőtagjai pótolták ajándékozás, kölcsönzés, csere, méltányos áron való adásvétel útján. Fiús anyaként ő maga is ajándékozott kiegészítőket, kevésbé értékes darabokat a rokon lányoknak, s főként számos új darab elkészítésében segédkezett. Megmaradt ruháinak elosztásában egyértelműen előnyben részesítette a vele egy háztartásban élő, lányt nevelő menyét. A jó anyós–meny kapcsolaton kívül döntésében az is szerepet játszik, hogy ez a menye az őt lányként leginkább segítő, anyai ági közös rokonságából való, amellyel ma is szoros kapcsolatot ápol. A ruhadarabok történetét a család legfeljebb a negyedik generációig tudja nyomon követni.”
Sokszor az anya ünneplő viseletét, aminek elkészítése rengeteg időbe telt már félretette leány gyermekének .
“Szintén a dédnagyanyától, illetve az ő generációjához tartozó nőrokonoktól származik a párta, a piros gyöngysor, a kendők, a szoknyák, a sallangok egyike-másika. A viselt ruhadarabok kiválasztásában, az öltözet együttes összehangolásában fontos időpontnak számít a konfirmálási ünnepségének első napja, ettől kezdődően láthatóan megszaporodnak ünnepi öltözetében a neki készült darabok. Míg korábban az anyja piros csizmáját viselte templomba, a saját csizma elkészülte után azt már csak táncolni használja; a dédnagyanyjától származó sallangok sorát kiegészítik az újonnan készült darabok, s a konfirmálást közvetlenül követő időszakban az újonnan készült kötényeket, szoknyaféléket is be kell mutatnia a közösség tagjainak.”
BÚCSÚ A LÁNYSÁGTÓL
– a láda tartalmát be kell mutatni a közösségnek
“A menyasszony házánál az esküvőt megelőző napon, a siratóestére állítják ki a kelengyét A menyasszonytól való búcsúvétel mellet a kelengyét jönnek megnézni. A kelengyét néző asszonyok elsősorban a vásznak minőségét, a szövést vizsgálják, emellett a hímzés és egyéb díszítések kivitelezése mellékes. Vizsgálják azt is, hogy egy-egy tárgyféleség sorozatai ugyanabból a vég vászonból azonos csíkozással készültek-e, ha nem, a kelengye „szedett-vedett”.
“A láda, melyben a letevő ruha áll ki van nyitva, a fiókos sublót, melyben a menyasszony felvevő ruháját és a „vőlegény kelengyéjét” tartják, fiókjai is ki vannak húzva, tartalmuk szétterítve.”
A tárgyaknak az emberi élet díszes forgatagául szánt és a kelengyében összerakott tárgyaknak az egész közösség számára való fontossága fogalmazódik meg ekkor ünnepi gesztusokban és a tárgyak bemutatásának nagyvonalú színre vitelében.
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
OLVASD EL EZT IS: A LÁDA ÚTRA KÉSZEN ÁLL – lányból menyasszony