A SZÉKELYFÖLDI, BARCASÁGI MAGYAR, KIRÁLYFÖLDI SZÁSZ LÁDA
Az Erdélyi Fejedelemség idején a székelyföldi templomokban szélesebb körben elterjedtek a festett bútorok, mennyezetek, melyek még a XVIII. sz.-ban is népszerűek maradtak. Ugyanakkor alkotóik, mestereik jelentős mértékben gyarapították és meghatározták az erdélyi falusi otthonok számára készített késői reneszánsz, majd barokk hatásokat is ötvöző festett bútorok színhasználatát, díszítményeit és motívumait is. Valószínűnek tartjuk, hogy a XIX. század első felétől a festő asztalosok letelepedtek és egy-egy faluban és annak vidékén sajátos arculatú festett-bútor központot hoztak létre.
A székelyföldi mezővárosokban -mint Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Székelyudvarhely- működő céhes festőasztalosok a XVIII. sz második felében olyan bútorokat készítettek, melyek már egyre nagyobb számban terjedtek el nem csak a polgári, vagy nemesi, hanem a tehetősebb falusi földműves családok otthonaiban is. Falusi megrendelőik számára rendszerint rugalmasan átfogalmazták a reneszánsz virágdíszes ornamentikáját és jelentős hatást gyakoroltak a festett népi asztalos bútorok alakulására és díszítményeire. A székelyföldi templomok festett mennyezetein látható olasz koszorúk, vázába helyezett virágcsokrok számos hozományos ládán is megjelentek a térségben.
Kós Károly kimutatta, hogy a XVII-XIX. század idején Udvarhelyszék számos településén, valamint más mezővárosokban is számos bútorfestő asztalos dolgozott, akiknél a kézműves tudás családon belül öröklődött. Ilyen készítő központok voltak például az udvarhelyszéki Abásfalva, Homoródalmás (Balázs család), Lövéte. az erdővidéki Vargyas (Sütő család), Alsó- és Felsőrákos, vagy a hétfalusi Türkös és Pürkerec.
A XIX. század második felében tevékenykedő bútorfestők műhelyeiket nem saját házuk táján tartották fenn, hanem vándoroltak a megrendelő családhoz vele. Elterjedésük a hírnevüktől is függött. A családi viszonyok, a házasság, a lakóhelyváltoztatás útján is vándoroltak a festett bútorok az egyik vidékről a másikra.
A virágos bútorfestés Székelyföldön a fénykorát a XVIII– XIX. században élte.
A legkorábbi fennmaradt XVIII. századi székelyföldi ládákon a festett templomi mennyezet motívumok felismerhetők, míg a XIX. század elejéből valók már helyi stílusok kialakulásáról tanúskodnak. A század végén pedig már helyi nők, kántorok, tanítók is gyakorolták a mesterséget, mely a színek élénkülésével a motívumok túlburjánzásával is járt.
Nagyon kevés az olyan eset, ahol a bútorfestők a templomok kazettás mennyezeteinek díszítőmotívumait lemásolták volna. Azok hatása viszont tagadhatatlan. Minden bútorfestő saját ízlését fejlesztette stílussá.
“A stílusjegyeket a bútorok alapszíne, a kompozíciók keretezése, vagy annak hiánya, a motívumok sajátosságai (virágok, levelek, szárak formája, egy-egy motívum gyakorisága, illetve változatainak gazdagsága, formája, a vonalvezetés) , a színek gazdagsága, a színharmónia a kiegészítő díszítő elemek sajátosságai (átikák- székely koronák- fillungok- a motívumok árnyalása, zsinórozás, vonalak, keretezések), az évszámok és nevek felírásának módja, továbbá a szám és betűtípusok alapján határozhatjuk meg.”
UDVARHELY VIDÉKÉN KÉSZÜLT LÁDÁK
Udvarhely vidékén a bútorfestés a XIX. században bontakozott ki, bár a mezővárosok jól képzett céhes asztalosai már korábban is készítettek mívesen festett bútorokat. Ezekben a városokban rendszeresen tartottak vásárokat, ahol úgy a szász, mint a magyar asztalosok munkái jelen voltak. A vásárok biztosították a ládák terjedését. Sóvidéken, a Nyikó-völgyében, Székelykeresztúr környékén valamint a két Homoród-mentén jellegzetes, helyi népi bútorfestés alakult ki. A délnyugati vidékek díszítő stílusára, mint Székelyderzs a szomszédos szász települések stílusa volt hatással, ami a szín és motívum használatban, és a keretezésben egyaránt tetten érhető.
HOMORÓD MENTÉN KÉSZÜLT LÁDÁK
A XVIII-XIX. századi Homoród-menti bútorfestés legjelentősebb központja, a legkarakterisztikusabban virágozott bútorokkal Abásfalva, ahonnan kiindulva a Balázs család több generáción keresztül honosította meg a bútorfestést a szomszédos Homoródalmáson is. Munkásságuk meghatározóvá vált a vidéken. Bútoraik alapszíne általában sötétvörös, barna. Stílusuk hatással volt az Udvarhely vidéki bútorfestésre (Agyagfalva, Csehétfalva, Lövéte), valamint rokonságot mutat az erdővidéki Vargyas központ díszítő stílusával.
ERDŐVIDÉKEN KÉSZÜLT LÁDÁK
Az erdővidéki Vargyason a Sütő család és az itteni asztalosmesterség több, mint 450 éves. A festett bútor készítésének emlékeit a család már a XVII század végéről őrzi, generációkon keresztül átörökítve a mesterséget családon belül egészen korunkig. A jelenkori nemzedék képviselője is jelen van munkájával kiállításunkon. Bútoraik alapszíne legtöbb esetben a “székelykék” és “templomkék”. Kónya Ádám és Kós Károly szerint itt használták a legtöbb virágféleséget. Tanítványuk Felsőrákoson letelepedve Erdővidék déli részét látta el vargyasi stílusban festett bútorokkal, de ez a vonal itt nem folytatódott tovább, inkább a kőhalomszéki szász hatás érvényesült
HÁROMSZÉKEN KÉSZÜLT LÁDÁK
Háromszéken már a XVIII. század elején elterjedtek a festett bútorok a katonarendi és kuriális családok ünnepi és hétköznapi életének szerves részeként. A korai ládák szászföldről származtak, de a XVIII. sz végén készült ládákon már a környéken festett mennyezetek, úrihimzéseken fellelhetó kecses liliomok és tulipánok jelennek meg tagolatlan mezőben, míg a későbbi ládákon a hármas tagolás, új motívumok megjelenése a jellemző. Itt a kézdivásárhelyi, csernátoni központ jelentős szerepet töltött be. Kocsi Márta- Csomor Lajos szerint a magyar népi bútorfestés legrégebbi rétegeit találjuk itt, mely jellegét tekintve a magyar középkorba nyúlik vissza. Ládáik alapszínei kék, vörös és zöld, többségük fedelének a belseje is festett.
GYERGYÓBAN, FELCSÍKBAN, ALCSÍKBAN KÉSZÜLT LÁDÁK
A gyergyói és csíki bútorfestés sajátos jegyeket mutat, emlékek fellelhetők már a XVIII. századból, de a XIX. század elején bontakozott ki, alapszíne általában a kék, a madéfalvi veszedelem után a csíkiak bútoraikat gyászba öltöztették, feketére alapozták. A felcsíki és alcsíki bútorok díszítő stílusa különböző. A szakirodalom több helyi központ kialakulásáról tanúskodik mindhárom vidéken.
HÉTFALUBAN KÉSZÜLT LÁDÁK
A hét barcasági, erdők alatt fekvő magyar faluban már a XVIII. század második felében is készítettek festett bútorokat, amikor elsősorban sötét alapszínt és kevés világosabb színt használtak, azonban a XIX. század során már markánsabb és változatosabb színezés jellemezte az itteni bútorokat. Hétfaluban a XIX. sz végén helyi, sajátos egyéni stílus alakult ki, élénk színvilággal, dús mintázattal, erőteljes keretezéssel párosítva. Seres András szerint a díszítésben kerülték a természethűséget, csupán valószerűségre törekedtek. A hétfalusi ládák méretesek, koporsó nagyságúak, akárcsak a régi székely ládák.
„A székely bútorok díszítésükben a síkbafestés törvényeihez alkalmazkodnak.”
KIRÁLYFÖLDÖN KÉSZÜLT LÁDÁK
A soknemzetiségű Erdélyben az interetnikai kölcsönhatások nyomon követhetők.
A szász városokban dolgozó céhes mesterek, akik több, mint 800 éven át közvetítették a nyugat-európai kultúra és művészet legújabb eredményeit, használt szín és motívumaikban nemcsak nyugati, de keleti hatást is őriznek. Jelentős központjaikban, mint Segesvár, Nagyszeben, Kőhalom, Brassó, nyugatot is megjárt, tehetséges asztalosaik által ellátták festett bútorokkal nem csak a szász polgárok és földművesek családjait, hanem a székely magyarságot is a XVII.- XVIII. sz.-ban. K.Csilléry Klára szerint Moldvába és Havasalföldre is szállítottak a XIX. sz közepén.
Theo Zelgy szerint a segesvári központjukban (ahol felsőfokú kézműves iskola működött már az 1600-as évek első felében), a szászok mellett magyar festőasztalosokat is képeztek (Mezőbándi, Képíró..). Ezek a központok stílusukban differenciálódtak a XVIII. sz második felétől. Ez hatással volt a későbbi helyi székely asztalos bútorfestők díszítő stílusára is.
A székelyek alkotásaikat román vidékeken is értékesítették, akárcsak a szászok.
A tartalom a MAGYAR HOZOMÁNY- Kelengyeládák és titkaik a Kárpát-medencében kiállítás tartalmi anyagának része.
A tartalomhoz felhasznált források és szerzők:
BIBLIOGRÁFIA
OLVASD EL EZT IS: A KOLOZSVÁRI, KALOTASZEGI LÁDA
A KELENGYELÁDA KÉSZÍTŐI A FESTŐ- ASZTALOS MESTERSÉG